MOSA.hu

  • Gyere velünk! Gyalogoljunk együtt!

  • 2

    Megszűnő csatornák, vezetékek, pincék, üregek kitöltése.

  • 3

    Kis testsűrűségű, nagy viszkozitású habbeton készítése, injektáláshoz, hőszigeteléshez.

  • 4

    Utak és közművek teljes körű kivitelezése.

    A MoSa Alapítvány az elmúlt év kiemelkedő aktivitásán és sikerén felbuzdulva elindítja az OGYIK-ban regisztrált klubok között a saját-tematikus „HÁZI” versenyét. A célunk, hogy játékos keretek között a gyaloglás/kirándulás öröme mellett humort, szórakozást, csoportos együtt gondolkodást vigyünk az őszi napokba. Most nem az számít, hogy ki hány embert tud megmozgatni (persze ez azért most is fontos), vagy mennyi lépést tesztek meg, hanem hogy hogyan tud a közösség egy játék keretein belül együtt dolgozni. Reméljük, hogy ezzel a kezdeményezésünkkel még jobban össze tudjuk hozni a klubokat ország szerte, és bízunk abban, hogy Ti is kedvek kaptok az elkövetkező kihívásokhoz. A facebook-csoportba posztolt képek alapján hetente fogjuk értékelni, és a következő hét első munkanapján, a 3 legötletesebb fényképet posztoló klubot a MoSa Alapítvány jutalmazza. A játékos vetélkedő 10 héten át tart.

    A 6. hét témája:

    VIDD EL GYALOGOLNI A HÁZIORVOSOD, A HELYI POLGÁRMESTERT VAGY A TELEPÜLÉSED KÖZTISZTELETBEN ÁLLÓ SZEMÉLYÉT

    A három fotót a Versenyszabályzatban foglaltak szerint október 31-én este 20 óráig adhatjátok le.

    A következő heti kiírást október 31-én reggel tesszük közzé. A Versenyszabályzatot lejjebb találjátok.

    A MOSA ALAPÍTVÁNY „HÁZI” VERSENYÉNEK SZABÁLYZATA

    1. Csak az OGYIK-ban regisztrált klubok vehetnek részt a versenyben.
    2. A verseny az OGYIK facebook oldalán kerül lebonyolításra, e-mailen keresztül történő jelentkezést nem fogadunk el.
    3. A heti verseny péntektől, csütörtökig tart.
    4. A kezdő napon reggel 8 órától a záró napon 20 óráig bezárólag tehetőek fel a gyaloglásról készített, versenybe posztolt képek.
    5. A következő heti kihívást az előző hét lezárás napján (csütörtökön) reggel 8 órakor tesszük ki a Facebook oldalára.
    6. A klubok a feltett képek fölé emojikat és hangulatjeleket nem mellékelhetnek. (A rendszer ezeket blokkolja.)
    7. A képek fölé a következő szöveget kérjük minden esetben megjeleníteni: #HÁZIVERSENY, és a klub neve. Ezután folyamatosan írható a képpel kapcsolatos további információ. (helyszín, jelenlévők, események stb.)
    8. A verseny 10 héten át tart, ezért a képek fölé minden héten az adott heti számot kell a #HÁZIVERSENY mögé beírni: pl. #HÁZIVERSENY1, #HÁZIVERSENY2, és így tovább.
    9. Minden klub a heti verseny során csak 1 db pályázatot adhat le, melyhez maximum 3 db fényképet (lehetnek fotó montázsok is) csatolhat.

    10. Azok a klubok, akik a hét során több túrát is tesznek, ott egy pályázati anyagba összesűríthetik a gyaloglásaik során készített legjobb fotóikat.
    11. Hetenként a 3 legötletesebb beadott pályázat kap jutalmat.
    12. Az Alapítvány munkatársai a verseny értékelésénél az alábbi szempontok alapján – az ötletesség, egyfajta kellemes humor, egyediség, és természetesen a kiírt tematikának legjobban megfelelő – jutalmazza a pályázatokat.
    13. Az aktuális heti nyerteseket a következő hét első munkanapján értesítjük ki a Facebook oldalon.
    14. A nyertesek MoSa emblémás ajándékokban (póló, vagy melegítő felső, vagy egyéb meglepetés) részesülnek. (Egy klub esetében maximum 10 db ajándék.)
    15. A jutalmakat egyeztetve a klubvezetővel, postán fogjuk eljuttatni.

    A verseny során kérjük a klubokat, hogy a gyaloglásaik során fokozottan figyeljenek a biztonságukra.

    Az első játékos kihívást szeptember 19-én hirdetjük meg a Facebookon.

    Sok sikert kívánunk a versenyben való részvételhez. Várjuk az ötletes pályázataitokat!