Idézetek
Monspart Sarolta mondásai
A futás nem minden, de nincs minden futás nélkül.
Egyszerűen csak tudtam, hogy futni akarok, és mindig futni akarok.
Sokszor esünk le a mélybe, nem lehetünk mindig a csúcson az életben. A tanácsom az, hogy soha ne a kifogást keressük, miért nem tanulok, miért nem csinálom meg határidőre a munkámat, miért nem fogok meggyógyulni, hanem azt, hogy hogyan fogom megcsinálni ezeket. Mindig a megoldást keressük.
Helyt kell állnunk a munkahelyen, az otthoni feladatokban, és közben nőnek is kell maradnunk. A helytálláshoz, a küzdelemhez pedig erő kell, és ennek megszerzésében, valamint megtartásában segít a futás.
Az időt minél tudatosabban használod, annál tartalmasabb az életed.
Napi kettős stratégia érvényes a futóra: betegre nevetni és egészségesre futni magát!
A futó az az ember, aki fáradhatatlanul azon fáradozik, hogy jobb legyen.
Azért érdemes mozogni, hogy ne egy lottyadt körtén üljünk, hanem két vékony gerezd fokhagymán. Az se baj, ha a gerezdek nagyobbak is, de legalább van állaguk attól, hogy tónusosak az izmok. (Na, ezt megjegyzik az emberek, de a kardiovaszkulárist anyámkínyját már nem.)
A hosszútávfutást nem lehet elrontani. Egyszerű, mert mindig a másik lábbal kell lépni, még ha két bal lábunk van, akkor is. A futó egyébként az az ember, aki fáradhatatlanul azon fáradozik, hogy egyre jobb legyen.
Közösen, mert társaságban mindig könnyebb mozogni. Igyekezzünk valakivel együtt sportolni. Könnyebben rávesszük ugyanis magunkat a sportolásra, ha tudjuk, valaki vár ránk. A közösségben megosztjuk az örömünket és megoszthatjuk a bánatunkat is. Örömünk nagyobb, a bánatunk meg kisebb lesz. A közösségnek van egy nagyon pozitív, kicsit kényszerítő, egyben meg szórakoztató jellege. Együtt szenvedünk és együtt is izzadunk.
60 után csak kis tányéron eszünk, 70 éves korunk után csak teás tányéron, 80 után pedig már csak mokkástányéron. Egy idő után azonban bajban lettem, mert elértem a 70-et és az a mokkáscsészealj nagyon kicsinek bizonyult. Most már inkább módosítanék: 75-ig a mokkáscsészét lehet púpozni. Mivel én találtam ki a szabályt, ezt a mellékrendeletet is hozzátehetem. Ahogy idősödünk tehát, egyre kevesebbet kellene ennünk, és egyre többet kellene mozognunk. És 90 után? Akkor már mindegy, akkor már lehet enni!
Gyerekek esőben is gyalogolunk! Mert annál jobb dolog nincsen, hogy mire hazaérünk, annyira átázik a cipőnk és a körmeink, hogy már nem is kell beáztatni ahhoz, hogy marha könnyen levághassuk azokat.
Azért lettem tájfutó, mert kis kövér voltam. Úgy gondoltam, hogy ez a tájfutáshoz pont jó lesz, felfelé csak felhúzom magamat valahogyan, lefelé meg a gombóc nagyon könnyen gurul ám! Jól jött, hogy csak a rajtban meg a célban láttak, verseny közben meg csak arra kellett ügyelnem, hogy be ne ragadjak két fa közé. Később rájöttem, milyen érdekes sport is a tájfutás. Ugyanis ahhoz, hogy ne tévedjek el, a versenyt mégis megnyerjem, a maximálisan optimális, vagy éppen az optimálisan maximális sebességgel kell futnom.
Otthon vár a jelenlegi férjem, és ezt most azért mondom, hogy jelenlegi, mert most még úgy tudom, hogy ő a férjem. De ki tudja, hogy mire hazaérek, még az lesz-e, úgyhogy jól vigyázzatok csajok! Ugyanis mi nők hajlamosak vagyunk arra, hogy eltegyük láb alól a férjeinket. A férfi a családban a családfő, de ha azt akarjuk, hogy a férjeink gyorsan kimúljanak, akkor halálra etetjük őket. Ebben mi nők vagyunk a hibásak. Persze, ha disznó volt, megcsalt és megérdemli, akkor csak tessék etetni, hiszen nincs az a bíróság, aki bebizonyítja, hogy mi vagyunk a gyilkosok. De ha szeretem - hiszen azért vettem el férjül - akkor tessék szíves lenni vigyázni rájuk!
Az első világháború után volt 400 valahány ezer özvegyasszony, a második után már 600 valahány ezer, a rendszerváltás után 19 évvel a KSH mérései alapján 814.000 özvegyasszony volt. Hát hova tettük az erősebbik nemet? Szeretetből dugig etettük őket, vagy túl sokat követeltünk tőlük, amiért ők másod- és harmadállást vállaltak, és így küldtük őket a temetőbe. Ne tegyük!
Én már nem futok, de nem is gyalogolok: futómozgással haladok. Ha megkérdezik, akkor én azt mondom, hogy egy héten kétszer-háromszor kimegyek haladni, és akkor haladok 4 vagy 5 kilométert. A testedzésben és sportolásban gazdag életmód egyébként a temetőig tart, sosem késő elkezdeni.
A gyaloglás nem más, mint járás, csak nagyobb mozgássebességgel. Nem séta, hanem sietősebb, lendületesebb léptek, ahol a gyorsabb lábmunkát rőteljesebb karmunka kíséri.
Az edzés az első lépéssel kezdődik. Ezzel lépjük át otthonunk küszöbét. Az ajtó bezárult mögöttünk. Innen lelkileg már könnyebb. Bár gyakran gondolja a kezdő, hogy miért fussak, ha nem is kergetnek?! Különben is elmúltam már húszéves… Döntsön, és fusson!
Ha sántán is, de elkezdtem haladni, futni, először két bottal, aztán egy bottal, aztán bot nélkül. Még versenyeken is indultam, és persze hátul mentem végig, de akkor is csináltam! Hamarabb futottam 7 perces ezreket a rossz lábammal, mint hogy a lelkem rendbe jött volna. De végül rendbe jött. Megtanultam alázatosnak lenni.
A legnagyobb ebédet is csak falatonként lehet megenni. Tehát az óriási feladatot, a maraton lefutását is csak edzésenként lehet előkészíteni, majd idővel végig futni.
Nem kell bajnoknak lenned. De ha folyamatosan teszel az egészséged, az izomzatod megőrzése
érdekében, edzett vagy, mert rendszeresen kocogsz, gyalogolsz, kreatívabb, rugalmasabb,
küzdőképesebb leszel. Versenyképesebbé válsz az élet más területén is.
A futóversenyen elől futnak a cerkák. Őket kergetjük mi, a radírok, akiken itt-ott már van egy kis felesleg, de azért edzettek vagyunk. Még sincs nagy gond, mert minket meg kergetnek a dupla radírok. És melyik a jobb? Az edzett radír vagy az edzetlen cerka? Hát persze, hogy az edzett radír, mert az edzetlen cerkával még 3 percig sem lehet csókolózni, mert összeesik, vagy meg kell őket tartanunk.
… ha a magunk szintjén edzettek vagyunk, akkor nem csak a testünk jó, hanem jól is érezzük magunkat. Rugalmasabbak, kreatívabbak és nyitottabbak vagyunk. Nagyobb lesz a teherbírásunk, jobb lesz az önértékelésünk. A problémákat és a stresszt jobban tudjuk kezelni. Sportoljunk, mert, akkor versenyképesebbek leszünk fizikálisan, és mindenhol jobban teljesítünk, nem csak a konyhában. Ha pedig az életben egy állásért vagy egy jó hapsiért kell versenyeznünk, akkor jól jön az edzettség.
Ha szeretnénk életmódot váltani, ne akarjunk egyszerre mindenen változtatni, kis lépésekkel kezdjük.
A nőknek a Margitszigeten mindig szembe kell futniuk a menetiránnyal. És, ha velünk szemben egy jó pasi fut, akkor el kell esnünk. A pasik jó fejek, és felsegítenek. Ha nagyon jó a hapsi, akkor nagy bajunk van, és be kell kísérjen minket az öltözőig. Addig megtudjuk, hogy szabad-e vagy házas, vagy, hogy mi a foglalkozása. Majd ezektől függően vagy odaadjuk a telefonszámunkat, vagy nem. Ha rosszul láttuk, és mégsem helyes a fiú, leporoljuk magunkat, továbbfutunk, és futunk a következő áldozat felé.
A futóversenyeken a rajtnál mindig a jó pasik mellé kell állni, és ott még van 15 perc, hogy megismerkedjünk, combizzunk egy kicsit. Gyerekek, fontos dolog, hogy sportolás közben mindig nyitottak legyünk: mindenkivel ismerkedünk, odaszólunk, odaköszönünk, barátkozunk, de mindent csak pozitívan!
A világ legcsodálatosabb sportstadionja a természet.
Sportolás közben mindenről lehet beszélni, de nem politizálunk. Aki balra szavaz, bal lábbal kezdi az edzést, a jobbra szavazó pedig a jobb lábbal, és ezzel véget is ér a politizálás.
Mi, nők vagyunk az egészséges életmód családi karmesterei, a gyerekek pedig életük első 6 évében veszik fel az életmód szokásaik 60%-t. A gyerekek azt eszik, amit mi nők vásárolunk és főzünk nekik, és olyan órára járnak, ahova elvisszük őket. Ha szeretjük a családunkat, akkor egészségesen etetjük és rendszeresen mozgatjuk őket.
A gyerekek olyanok, mint egy kocsi, aminek Mercedes motorja van Trabant karosszériában. Szuper a keringési rendszerük, de még fejlődésben vannak.
A nők akkor lesznek öregek, amikor rájönnek, hogy szemüvegben tudják csak kifesteni magukat. De hát szemüvegben nem lehet, anélkül pedig már nem megy. Ha pedig öregen kapunk mobiltelefont ajándékba, akkor tegyük mindig olyan messzire, hogy fel kelljen állni és el kelljen menni érte, azaz, mozogni kelljen érte. De lányok, csak annyira tegyük arrébb, hogy meghalljuk a csörgést.
Az Úr mindenkibe épített egy korgót, ami mindig szól, ha éhesen vagyunk. A csengőt azonban kifelejtette, ami jelezné, ha már régen mozogtunk. De ha mozgunk, akkor torna végén az utolsó gyakorlat mindig az, hogy az igazi bal kezünket az igazi jobb vállunkra tesszük, megveregetjük azt és megdicsérjük önmagunkat.